Ballantines 12 éves 0,7 fém díszdobozban

7 990 Ft

Ballantines 12 éves 0,7 fém díszdobozban

Skóciában 1494-ben említik először a kelta nyelven “uisge beatha”, azaz az élet vize névre hallgató italt, majd 1823-ban jelentős adócsökkentés mellett engedélyhez kötötték a whisky előállítását. Ekkor alakultak az első, ma már világhírű lepárlóüzemek, mint például a George Ballantine (1807-1891) által Edinburgh-ban alapított vállalkozás. A fiai kezében továbbvirágzó alkoholkereskedés 1903-ban elnyerte a Royal Warrant kitüntető címet. 1919-ben a család eladta üzletét, az új tulajdonosok pedig sikeresen vették célba az USA piacait is. A szesztilalom dacára, az 1930-as évek közepére már a Ballantine’s-é volt a keleti part legjobb értékesítési hálózata. A 60-as években aztán a cég Európát is meghódította, a 70-es években pedig a keleti blokkban is a Ballantine’s termékei váltak a legkeresettebb skót whiskykké. A Ballantine’s név mára jól ismert minden whisky fogyasztó számára szerte a világon. Az aranyszínű 12 éves Ballantine’s selymesen lágy, a tökéletességig fejlesztett ízét számos legalább 12 évig érlelt whisky adja. A hosszú érlelés tökéletes ízharmóniát teremt, a nemes aromát elegáns palack és csomagolás rejti.

 

 

Egység ár: 11414 Ft/ liter
Cikkszám: 52166 Kategóriák: ,

További információk

Kiszerelés

×

Cart

Close Panel